Nehezen szállt ki a pornóból az x-faktoros

Közzétette: Admin 2013. szeptember 10. kedd  | Hozzászólás

BUDAPEST – Kíváncsi volt, hamar elköltözött a szüleitől, és valamiből fenn kellett tartania magát – ezekkel az okokkal magyarázza Krasznai Tünde (25), vagy ahogy bizonyos körökben ismerik, Jenny Noel felnőttfilmes múltját.

Erről beszélt a Blikknek az X-Faktor első válogatóján a mentorokat a lábukról levevő tehetséges énekesnő, amikor lapunk arról faggatta, miért próbálta ki magát a pornóiparban.

– Nagyon kíváncsi voltam, és hamar független akartam lenni, így amikor elköltöztem otthonról, ezt az utat választottam – fogalmazott Tünde.

– A szabadságvágy is vezérelt, és úgy döntöttem, szeretnék az erotikus modellkedésből megélni. Fiatalon persze sok mindent másként csinál az ember. Talán kicsit naiv voltam, felelőtlen, és feszegettem a határaimat. És azt gondolom, ez volt a legeslegtávolabbi határ, amit elértem. Közben azt csináltam, amit akartam, senki sem kényszerített. Ugyanakkor hatalmas tapasztalatot is szereztem az ebben a szakmában eltöltött évek során, megismertem például önmagamat – tette hozzá a fiatal lány, aki múltjának köszönhetően keményen áll a saját lábán.

– Talán most sem lennék itt, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy. Azt hiszem, a szakmájától függetlenül mindenki kap hideget-meleget az élete során, ez velem is így volt. Mégis szerencsésnek mondhatom magam, hogy most itt vagyok az X-Faktorban.

Az énekesnő nem tagadja, nem volt könnyű felhagyni az erotikus alkotások készítésével, amelyek egykoron meghatározták az életét.

– Akkoriban megszoktam egy bizonyos életszínvonalat, ezért is volt annyira nehéz kiszállni. Fontos volt az anyagi háttér, azonban évek óta másként élek, most a lélek szárnyal – gondolkodott el Tünde, aki már három éve kiszállt a szexiparból. – Minden szálat elszakítottam, jeleztem az ügynökömnek, hogy befejeztem. Ha valaki kérné, segítsek neki bejutni a pornó világába, nem tudnék kihez fordulni – elmélkedett a csinos tehetség, aki a magánéletéről és arról, korábbi kedvesei mit szóltak ahhoz, hogy pornófilmekben szerepelt, szemérmesen nyilatkozott.

– Volt nagy szerelmem, volt sok jó kapcsolatom, de ennél többet nem mondanék erről...
Krasznai eldöntötte, mindent egy lapra feltéve az X-Faktor színpadán próbál bizonyítani.

– Úgy voltam vele, hogy belevágok, mert igazi lehetőséget nyújthat nekem, és óriási fordulatot vehet az életem. Kicsit tartottam attól, vagyok-e annyira tehetséges, hogy megálljam a helyem, de bízom abban, hogy megvalósulhat az álmom – árulta el Tünde.

forrás: blikk.hu

Hír kategória : Bulvár
Hír címkék: Kasznai Tünde, Jenny Neol, filnőttfilm

Neked ajánlott :

    Ha szeretnél emailben értesülni a legérdekesebb és legfontosabb hírekről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Legnépszerűbb képek a hónapban

    Legnépszerűbb videók a hónapban

      © 2013 hirma.hu. Minden jog fenntartva!

      Lájkold a HIRMA.HU facebook oldalát, hogy folyamatosan értesülj a legérdekesebb hírekről!

      A legérdekesebb hírek egy helyen!

      ×